Van ilyen is

Van olyan, hogy az adventi első gyertyagyújtás pont egybeesik egy szülinapi zsúrral. Van olyan, hogy a felnőtteknek nincs idejük, energiájuk még egy ünnepet szépen, méltósággal megrendezni.
És van olyan, hogy a gyerekek figyelmeztetnek minket: minden ünnepre várni, minden ünnepet megélni, fontos dolog. És ha nekünk már nem megy, mert egy anyának, aki külföldre utazik, pont elég összehozni egy szülinapi tortát, akkor besegítenek, kitalálnak, összedolgoznak.
És ünnepet teremtenek.

"Lámpa, lámpa, lámpácska, ragyogj, mint ég csillaga..."

A gyerekek önzőek. Minden gyereknek van "enyém"-korszaka, minden gyerek utál osztozni a testvéreivel, barátaival a kakaós csigán, az építőkockán, a szereteten. És mégis minden gyereket lenyűgöz Márton története. Szt. Márton legendáját nagy örömmel figyelik, játszák a legkisebbek is, tanulságát észrevétlenül raktározzák el. És ha Márton, az adakozó, eszünkbe jut, már nem is olyan nehéz megosztani a barátunkkal a manót, amit a kertben találtunk vagy a cipót, amit a két kezünkkel gyúrtunk.

Ez a dal kelt szárnyra ezen a nagyon barátságos ünnepen abban a varázsos, lángocskás, manólakta kertben.

"Szent Mártont hó és szél nyomán
Ló viszi, de vágtat ám.
Szent Márton kedve jó vagyon
Meleg kabátja, hej nagyon.

A hóban rongyos ember ül
Ruhája folt csak egyedül.
„Segítsetek a nagy bajon
Mert végem lesz, ha megfagyok”

Szent Márton int a ló megáll
És csöndben áll a koldusnál
Szent Márton kardja gyorsan vág
Kabátja félbe tépve már
Szent Márton fél kabátot ad
A hála érte már fakad.

De Márton gyorsan lóra száll
A másik féllel meg sem áll
Álmában jő egy tiszta fény
És lágyon kélő hang beszél
„ Amit te tettél jó lovag
A hálám érte elfogadd.

Manóvár

"Ügyes voltál, bátor voltál,Szt.Mihály katonája lettél!"

A Mihály-időszak a próbatételek időszaka, amikor a bennünk lakó sárkány fejét próbáljuk egy karddal lecsapkodni és visszaküldeni a fenevadat a lelkünk legmélyére. A gyerekeink ilyenkor nagy kedvvel harcolnak, kardoznak vagy teszik más módon próbára erejüket, képességeiket. Mi ezt a lelkesedést kihasználva megpróbáltuk gyerekeink erejét jó irányba terelni azon a napsütéses szombaton, amikor több tucatnyi emberrel együtt részt vettünk a Less Nándor emléktúrán.
Az igazat megvallva a táv megtétele a felnőttekből többet vett ki, mint a gyerekekből, akik a futkározás, bogármegfigyelés, kőbányában kristálykutatás során legalább kétszer annyit mentek, mint mi.

Méltók lesznek a Szent Mihály katonája címre.

Mihály napi mese

Valamikor régen amikor a Nap még úgy kelt föl, hogy sugaraival megérintette az erdők sűrűjébe visszahúzódó tündérek suhogó ruháit és a harmatcseppek megvillantak a reggeli tündöklésben, az emberek még boldogan éltek. Minden egyes harmatcsepp egy-egy szivárványt varázsolt az égre.

A Nap ragyogása mellett, amerre a szem ellátott, szivárványszínben pompázott a világ. E különös fényben édes zamatú gyümölcsöket termettek a fák, a virágok dús keblében tápláló nektár várta az éhes embereket és állatokat. Tartott mindez a szép világ addig, míg egyszer egy sötét felleg közeledett a szivárványos égen. Egy hatalmas sárkány csillapíthatatlan éhségén próbált úgy segíteni, hogy nap mint nap megevett egy-egy szivárványt. Az emberek aggódva nézték, ahogy egyre kevesebb szivárvány lesz odafenn az égen. Idelenn a földön pedig a gyümölcsök íze is mintha kesernyésebbé vált volna. Mikor már nagyon megfogyatkoztak a szivárványok, az emberek összedugták fejüket, hogy mitévők legyenek, Ez így nem mehet tovább! Le kell győzni a sárkányt, mielőtt elfogy az égről az összes szivárvány! De ki győzze le? Valaki megjegyezte, hát a legerősebb ember. De ki az?
- A kovács – mondta egy hang, és máris indultak a falu végébe, ahol a kovács dolgozott.
Messziről lehetett hallani a kalapácsok csengő hangját, amint a tüzes vas alakult a mester erős kezei között.
Amikor a falubéliek odaértek a műhelyhez, a kovács éppen egy hatalmas tüzes kardot kovácsolt. A kard már akkora volt, hogy ő maga sem bírta megemelni. Az emberek kérték, győzze le a sárkányt. De a kovács elmondta, hogy nem tudja ő ezt megtenni. Nem elég erős ő ehhez, hiszen ezt a kardot sem tudja úgy forgatni, hogy legyőzzön egy ilyen hatalmas sárkányt.- Az emberek kétségbeesetten kérdezgették egymást:
- Hát akkor ki legyen az, aki megmenti szép világunkat?
A nagy tanakodásban észre sem vették, hogy egy kisgyerek jött be az ajtón, s egyenesen odament az üllő mellé, és csengő gyerekhangján csak ennyit mondott:
- Szent Mihály.
Az emberek lassan a kisgyerek felé fordultak és már mindenki csodálkozva hallgatott.
- Szent Mihály – szólt a gyerek, és ahogy jött szépen kiballagott a kovácsműhelyből s eltűnt az emberek szeme elől.
Döbbenten néztek utána, majd a csöndet egy felkiáltás majd kettő és egyre több törte meg.
- Szent Mihály győzze le a sárkányt! – és máris indultak a falu szélére, ahol egy nagy tisztáson szólongatták Szent Mihályt. Akkorra már csak egy szivárvány látszott az égen.
Fényes nappal volt, de mintha keleten új nap kelt volna fel. Aranyban izzó óriási felhő gomolygott a tisztás fölé, eltakarva lassan a napot és a szivárványt. A felhőből villámok cikáztak, mennydörgés hallatszott és az izzó hömpölygésből néha vélni lehetett egy óriási lovas alakját.
A felhő megállt a tisztás felett, az emberek hunyorogva kezüket szemük elé tartva egy hatalmas, lovas vitézt láttak a fejük felett, már amennyit látni lehetett a nagy izzástól. Mennydörgés-szerű hang szólt az emberek felé:
- Mit akartok?
- Ments meg minket a sárkánytól, megette már az összes szivárványunkat az égről, és csak egy maradt! Ha azt is megeszi, eltűnik a világ színe!
- Uram, a kardod készen áll! – mondta a kovács. - Közülünk senki nem bírja fölemelni.
- Legyen hát! – dörögte az égi hang.
Kinyújtotta felhőben gomolygó karját és a hatalmas izzó vaskard, mint a tollpihe, felemelkedett az üllőről, könnyedén felszállt a felhőbe és a mennyei vitéz erős markában megállt.
A következő pillanatban az ég másik oldaláról egy fekete felhő közeledett, fuvallata jeges szelet küldött maga előtt. Az emberek félve fogódzkodtak össze, fülüket is befogták a sárkány sivító hangját hallva.
- Eljöttem a jussomért, az utolsó szivárványért. Nem tudom, te ki vagy, de ne álld utamat vagy halál fia vagy! - és négy ijesztő sárkányfej került elő a fekete felleg gomolygásából.
Ekkor hatalmas mennydörgés és villámlások közepette Szent Mihály megsuhintotta tüzes kardját és egy csapással levágta a sárkány három fejét. Iszonyú, szürke lé folyt a három nyakból. Szent Mihály dörgő hangon megszólalt:
- Meghagyom életed, de csak egy feltétellel: kotródj vissza a sötétség birodalmába és ne háborgasd az embereket, hagyd meg nékik a szivárványukat. Hordd el magad, ha kedves az életed!
A fekete felhő sivítva tűnt el az ég alján az emberek szeme elől. Az arany és tüzes színben pompázó felhő mennydörgések, villámlások közepette szintén eltűnt.
Ott álltak a mezőn az emberek, ijedten, dermedten, fejük felett egy gyönyörű szivárvány íve húzódott. A néma csendet egy pacsirta hangja törte meg, dalával üdvözölte a szép szivárványt.
Az emberek boldogan hazaballagtak és a mai napig, ha szivárványt látnak, mindig eszükbe jut az óriási küzdelem. Aztán évente egyszer, hajnalban kimennek a falu melletti tisztásra, várják a napfelkeltét, mert a felkelő Nap fénye olyanná festi az eget, mint amikor Szent Mihály érkezett.
S azóta a világon mindig, van valahol egy szivárvány…

Így kerek az alma...

és a világ a mi Waldorfiánkban. Az évkör első ünnepét, a betakarítási ünnepet almaszedéssel egybekötött gyíkvadászattal, borzlyukkereséssel, libikókázással, várfoglalással és -védéssel ünnepeltük. 

Nem morzsoltunk kukoricát, de ittunk frissen préselt almalevet, nem ültük körül a megterített asztalt, de bőséges lakomát csaptunk a szabadban, és még azt is megtudtuk, hogy az ásóbéka az egyetlen, aminek függőleges pupillavágata van a békák közül.

Felkészültünk, töltekeztünk a Mihály-időszak próbatételeire, igyekeztünk minél több napfényt, meleget magunkhoz venni ezen az egyik utolsó vénasszonyok nyári napon. 

Pompás évkezdet, azt hiszem.

 Gombák

Piknik